#londoni olimpia 2012

Áll a bál Cseh miatt: a Sportkórház nem akar
 

Áll a bál Cseh miatt: a Sportkórház nem akar "sárdobálást"

A Sportkórház főigazgatója, Soós Ágnes nem ért egyet Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának az intézetre vonatkozó kritikájával. A kapitány csütörtök este azt mondta, hogy Cseh gyakorlatilag Londonban hagyott két érmet és a sportkórházi orvosokat kritizálta.

MTI MTI



Pars ott van a döntőben
 

Pars ott van a döntőben

A kalapácsvető Pars Krisztián másodikra 79,37 métert dobott, így biztosan ott lesz a vasárnapi döntőben, és egyelőre övé a legnagyobb dobás.

hvg.hu hvg.hu

Ez vár a vesztes észak-koreai olimpikonokra
 

Ez vár a vesztes észak-koreai olimpikonokra

Bár az észak-koreai sportolók saját bevallásuk szerint sikereiket Kim Dzsongunnak, az ország vezetőjének köszönhetik, az országból már elmenekült egykori sportolók úgy vélik, inkább a szigorú kiképzés és a hatékony büntetések állnak a kiemelkedő eredmények mögött.

MTI MTI


Olimpia vs. ramadán: nehéz helyzetben a muszlim sportolók
 

Olimpia vs. ramadán: nehéz helyzetben a muszlim sportolók

Idén, 32 év után először egybeesik a muzulmán böjti hónap a londoni olimpiával. Ez komoly terheket ró a muzulmán résztvevőkre, ha betartják ramadán szabályait, például a napkeltétől napnyugtáig tartó böjtöt. Egyes muzulmán országok felmentést adtak sportolóiknak a böjt alól.

hvg.hu hvg.hu

Akadozik az áram, alig látják az olimpiát az észak-koreaiak
 

Akadozik az áram, alig látják az olimpiát az észak-koreaiak

A gyakori áramkimaradások miatt az észak-koreaiak jelentős része nem láthatja az olimpiai közvetítéseket, pedig az észak-koreai televízióban a korábbiakhoz képest szokatlanul hosszan, napi öt órán át láthatóak a londoni események - adta hírül a France24 francia hírportál.

MTI MTI

Harminckét gól és a 112 éves Kemény Dénes
 

Harminckét gól és a 112 éves Kemény Dénes

Gyurta Dani megdöntötte a világrekordot, még mindig nehéz betelni vele. Vízilabdázóink meg beállították az olimpiai rekordot – na erről viszont bőven lemondtunk volna. Annak idején, az 1996-os atlantai olimpia bronzmérkőzésén négy negyed alatt 16-16-ra végeztünk az olaszokkal, úgymond rendes játékidőben ez a 32 gól volt a csúcs eddig a vízilabda-meccseken a játékok történetében (ott aztán még esett hat gól a hosszabbításban, 20-18 volt a vége, nem ide, de az már egy másik történet).

Csurka Gergely (London) Csurka Gergely (London)



Öreg fegyverrel is lehet világcsúcsot lőni
 

Öreg fegyverrel is lehet világcsúcsot lőni

A fehérorosz Szergej Martyinov olimpiai bajnok lett pénteken, a férfiak 50 méteres kisöbű szabadpuskás lövészetében. 705.5-es pontszámával világcsúcsot lőtt, amelyben társa egy 13 éves fegyver volt.

hvg.hu hvg.hu

Bor hetedik lett
 

Bor hetedik lett

Bor Barna bírói döntéssel kikapott a vigaszágon, így hetedik lett a londoni olimpia cselgáncstornájának +100 kg-os kategóriájában.

MTI MTI


Pereznek véget ért az olimpia
 

Pereznek véget ért az olimpia

Két poszton is cserél Mocsai Lajos, a londoni olimpián szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az éremesélyesek közé tartozó spanyol csapat elleni, szombati csoportmérkőzés előtt.

MTI MTI

Vízben a lányok, spanyolokat kéne verni
 

Vízben a lányok, spanyolokat kéne verni

A harmadik csoportmeccsét játssza ma a magyar női vízilabda válogatott, Spanyolország ellen. Papíron ez a legkönnyebb meccsünk, ha megnyerjük, minden előzetes elvárás teljesül a lányokkal szemben. Aztán meg kezdődik az olimpia, mert a nagyok szerint csak az egyenes kieséstől számítjuk a tornát. Kövesse velünk élőben a mérkőzést!

hvg.hu hvg.hu

Minczér Albert kiesett
 

Minczér Albert kiesett

Minczér Albert a tizenegyedik helyen végzett futamában a férfi 3000 méteres akadály-futás versenyszámában. Nem jutott döntőbe.

hvg.hu hvg.hu


Éljen Bognár Richárd!
 

Éljen Bognár Richárd!

Láttam Bognár Richárd magyar sportlövőt a férfi dupla trapversenyben, és láttam visszatérni az olimpiai eszmét. Ahogy versenyzett, ahogy küzdött, de különösképp, ahogy elhagyta a lőteret.

Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője) Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője)

Gerlóczy Márton: Nyugdíjasok olimpiája
 

Gerlóczy Márton: Nyugdíjasok olimpiája

A mai Magyarország nyugdíjasa aktív és sikerre éhes. Biztos vagyok benne, hogy össze lehetne állítani egy olyan versenyszámokból álló sorozatot, amelyre boldogan jelentkeznének hazánk nyugdíjasai, hogy ők is fontosnak és értékesnek érezhessék magukat.

Gerlóczy Márton Gerlóczy Márton